Az elmult het eleg intenziv volt, veletlenul elkeveredtem egy elvont muvesz szulinapi bulijaba egy erdoben, eljutottam egy improvizacios eloadasra, penznelkul taxiztam a varosban, soha nem tapasztalt rosszulletek fogtak el, voltam kinai korustag felvetelin, kapcsolatba kerultem egy pekingi angol nyelvu szinhazzal, felkertek egy modellversenyen valo reszvetelre (hahahaha!!!), egy reklamforgatasra, egy gyerekeknek szervezett szinjatszotaborban valo asszisztenskedesre, es veletlenul elkeveredtem egy olyan valogatasra, ahol en voltam a legalacsonyabb resztvevo! Es nem mellekesen megkezdodott a tanitas is.
A Beiwai elott talalkoztam a szulinapom alkalmaval mar megismert ottani diakokkal, es onnan mentunk allitolag valahova. Hogy hova, senki nem tudta, nemhogy mi, de meg a taxisoforok sem. A Monica (ausztral lany, akinek kinaiak a szulei) egyik ismerosenek az ismerosenek valamilyen bulija van, ennyit lehetett tudni. A megadott cimet a taxisok sem ismertek, vegul ket bator taxis vallalkozott arra, hogy megkiserel elvinni minket. Korulbelul egy oran keresztul taxiztunk, suvitettunk a kocsik szempontjabol kihalt pekingi ejszakaban, es mas szempontbol is egyre kihaltabba valt a kornyek, lassan eltuntek a hazak, a fenyek, es azt vettuk eszre, hogy egy erdoben vagyunk. Hmmm.
Vegul fura kobol emelt dobozokra emlkezteto epuletekt pilantottunk meg, es a taxisaink is megalltak. Megerkeztunk. Sehol egy lelek. Hivtuk Monicat telefonon, aki par perc mulva meg is jelent, hogy bevezessen minket az alternativ pekingi muveszvilag surujebe. A z U alaku betonepulet altal kozrefogott zold teruleten sok kinait es par kulfoldit pillantottunk meg. Kiderult, hogy egy muvesztelepen vagyunk, de nem az ismert 789-es korzetben, hanem egy onnantol tavolabb esoben. A szulinapos egy korabban Kanadaban elt kina muvesz volt, akit nem volt nehez beazonositani, ugyanis zoldre volt festve az arca, es egy papircsako volt a fejen. Kedves, bolondos emberek.
Beszelgettunk kicsit vele, kedvesek voltak a kinaiak nagyon, elmondtak, hogy itt csak muveszek laknak, tulajdonkeppen studiokban, ahol maga az alkotofolyamat is zajlik. Es a muvesztelep lakoikent szamos szolgaltatast is elveznek. Az egyik foldszinti studio ajtaja nyitva volt, zene es fenyek szurodtek ki, a szulinapos studioja volt, igy bementunk megnezni, mit rejthet, es hogy megnezzuk az alkotasat. Az allitolag koreai es egyeb slagerekbol osszeallitott, tuctucositott es egyeb kreativ modokon modositott dorombolo zene utemere villogo fenyek es alakzatok toltottek be a szobat, amiben semmi nem volt. Csak betonpadlo, betonplafon, betonfalak. Egy galerian ket matrac. A szulinaposunk muveszetenek fo iranya a kivetitett, villogo fenyek megtervezese es megalkotasa. De hamarosan a zeneszerzovel is talalkozhattunk.
Kicsit valotlan volt azt allitani, hogy semmi nem volt a studioban, ugyanis a szoba kozepere be volt allitva egy fajta tradicionalis kinai dobszett, es egy cintanyer, amiket teljes extazisban utogetett egy csapat kinai. Egy ido utan en es I. is beszalltunk a dobolasba, es kezdett az a gyanum tamadni, hogy ezzel gyakorlatilag egy mulando mualkotas, egy szuk koru performansz alkotoelemeive valtunk.
Ugy latszik, hogy jol alakitottunk, mert hamarosan odajott hozzank egy kulfoldi srac, kedvesen bemutatkozott, T.-nek hivjak, nemet, par honapja van Kinaban, elotte Del-Koreaban dolgozott, majd Japanban stb.stb. Amulva hallgattuk. Mondta, hogy tobb mindennel is foglalkozik, programozasbol el, de azt cask a penzert csinalja, reszben o hozta letre a zenet, amit hallunk, illetve szamos egyeb modon megnyilvanul a kreativitasa, nem si lehetne muveszetnek nevezni, amit csinal, ugyanis ez inkabb egy eletmod es felfogas, es amugy sem lehet szavakkal definialni a dolgokat. Kerdezte, kivancsiak vagyunk-e a legujabb munkajara, most hozta el a nyomdabol, valogatas a fotoibol. Hat persze!!!
Felmentunk a studiojaba az emeleten. Ez is betonkocka volt, egy elegge ures betonkocka, szekek legalabbis nem voltak...mar, ugyanis egy mualkotas elkeszitesehez lettek felhasznalva. Egy agyszeruseg volt csupan, ami tele volt anyagokkal. A szurke betonfalakon rajzok, es abrak, felragasztott papirok. A szines absztrakt formakon keresztul csupan a modern art szelleme lengte be a szobat. A villanyfenyben T. eleg maskent festett, mint a sotetben. Az arcat itt-ott voros foltok mintaztak, rajottem, hogy festekfoltok, amiket nem mostak le alaposan, es diszkret harmoniat hoztak letre a vorosre festett kormeivel. Ezen kivul nem volt semmi kulonos rajta ranezesre. Elkezdtuk nezegetni a konyvet, amiben csak kepek voltak, feliratok nem, ennek is megvolt a maga koncepcioja, hoy miert nem, es mint kiderult, T. soha nem adja el a munkait, mindent megtart, es magaval hord, ezt a gyujtemenyt is egy peldanyban csinaltatta meg, hogy igy szemelyesen tudja megmutatni az ismeroseinek, es beszelgetni tudjon roluk.
Voltak kepek, amik szerintem jol neztek ki, voltak, amikben nem birtam meg a magyarazat utan sem felfedezni a nagyszeruseget. Mindenesetre eletem egy nagyon erdekes par oraja volt az egesz. T. tenyleg olyan volt, ahogy beszelt, a kornyezete, az elete, a gondolkodasa, mintha egy masik bolygorol szarmazna, vagy masik dimenzioban elne a Foldon. Erdekes volt hallgatni, es a lelkesedese komoly meggyozodest tukrozott, ami annak ellenere, hogy szamomra nem teljesen atelheto mindaz, ahogy o latja a vilagot, de mindenesetre magaval ragado volt. En nem tudnek igy gondolozni es elni, de meg kell hagyni, a helynek, a studinak, meg a furcsa kepeknek is volt egy eleg jellegzetes hangulata. T. meg olyan volt, mintha egy filmbol lepett volna ki, mint egy eltulzott filmkarakter. Eddig nem nagyon hittem, hogy valoban vannak ilyen emberek. Szamara az egesz elet egy avantgard performansz.
Persze ezt nem o mondta, biztosan tiltakozna is a kategorizalas ellen, de nekem ez a szoosszetetel irja le a legjobban az o eletstilusat, es gondolatvilagat.
Ket ora beszelgetes utan visszamentunk a foldszinti reszre, majd I.-vel ugy dontottunk, hogy ideje tavozni. Egy csapat reszeg szulinapozos a varos annak a reszere keszult, ahonnan ejszaka kettokor latni lehet az oktober elsejei unnepsegre keszulodo tankokat, de nem tartottunk veluk. Egy ejszakara epp eleg esemeny volt a T.-el valo beszelegtes, meg amugy is, valahogy nem hangzott olyan jo otletnek az egesz.
Elindultunk hat. Mivel erre epeszu taxis nem jar, ugyanis keves eselye van utast fognia, ezert eloszor az erdon kellett atvagnunk. Volt ut, de egy sotetsegbe burkolozo pekingi erdo hajnali 2-kor egy elvont muvesztelepi buli utan elegge ijeszto tud lenni. Az ut ket oldalat itt-ott egy-egy modern szobor szegelyezte, es fraszt kaptunk az egyiktol, ami egy eletnagysagu embert abrazolt, es ugy festett, mint egy eszelos, aki mozdulatlanul figyeli az utat. Egy oszlop mellett allo szobor viszont hirtelen megmozdult, na az viszont nem szobor volt, hanem egy igazi ember. Az estre visszagondolva a Rocky HorrorShow filmvaltozatanak a hangulata fogott el. Persze azert ez eros tulzas.
Egy hidon es vonatsineken valo atvagas utan elertunk egy fobb uthoz, ahol par perc utan sikerult taxit fognunk, aki lassan visszavitt minket az altalunk is ismert vilagba.
