Epp a szobamban ulok az iroasztalnal, az asztalomon egy level, ures papir es gyumolcssalata, az ablakunk racsai elott susognak a bambuszok, amelyeknek csak a korvonalait lehet kivenni a sotetben. Mar este van. A dvd lejatszo elott a Raise the red latern Zhang Yimou dvd tokja hever. Ihlet utan kutatok, de hiaba futom at ujra meg ujra a levelet, az csak nem akar jonni. Olyan sok mindenrol akartam irni, de igy, hogy mar megjott az elso level, meg van kotve a kezem, muszaj reagalnom a levelben irottakra, es ez valami miatt nem konnyu. Pedig kedves level, tele leirasokkal az elet apro-csepro dolgairol, amik igy a levelet kozvetlenne es szemelyesse teszik, en megsem pont erre szamitottam, igy nem tudom, mit irjak pontosan. Annyira belemerulok a gondolataimba, hogy fel sem figyelek az egyre erosodo motoszkalo zajra, ami az ablak mogul jon. Hallom, de nem jut el a tudatomig, nem torodok vele, csak amikor mar kozvetlenul az ablakom felol jon. Ekkor felpillantok, es egy masodperccel kesobb egy kivancsi szempar nez a szemeimbe. Egy vadaszgoreny. De most komolyan. En ilyet legutobb az Arkad kisallatkereskedeseben lattam. Hogy kerul egy vadaszgoreny az ablakomba Pekingben? Par masodpercig farkasszemet nezunk, a goreny mintha mosolyogna, epp kezdem megszokni, hogy itt van, aztan hirtelen elszalad.
Valodi volt, az biztos, de ha latomas lett volna, miert pont egy vadaszoreny jelent volna meg nekem? Egy hollorol meg lehet koltemenyt irni, na de vadaszgorenyrol levelet? Ebbol meritsen az ember ihletet. Azert egy blogbejegyzesnyit sikerult. :)
