Nagyon vicces, ma az egyik kinai blogon, amit a hanban hozott letre nekem (mellesleg ket honappal a letrehozta utan tudtam meg, hogy van kinai blogom) kaptam par rajongoi levelet! Nagyon aranyosak, kar, hogy nem tudtam errol meg a verseny alatt, biztos feldobta volna a neha melyben kuszo hangulatomat. :)
A leglelkesebb egy lany, aki hosszan ecseteli, hogy nagyon szert, mert szep a hajam, szepen eneklek es aranyos a kiejtesem. :)
Hja, hat az ilyen leveleket elolvasgattam volna par hete is. :)
Julius 7-en, amikor megerkeztem Pekingbe, meg el sem tudtam kepzelni, hogy mi lesz, es meg csak erosen remenykedtem benne, hogy tuljutok az elso fordulon, ahol a 112 emberbol 82-t kiszortak.
Elozo ejszaka otthon meg irodarol irodara jartam, rendbeszedtem oket, kiszortam a felesleges dolgokat, kis utmutatot irtam az otthoniaknak, es korulbelul fel ejfelre ertem haza total faradtan, ahol meg vart a nagy-nagy csomagolas. Azzal kb hajnali negyre vegeztem, es masnap kilenckore keltem, emrt meg meg kellett venni egy csomo dolgot, amik az utolso pillanatra maradtak. Komolyan mondom, altalaban nemvagyok olyan ember, aki ennyire a vegere hagy mindent, nem is elsosorban rajtam mulott az egesz, de igy alakult. A repterre menetel is maga volt a kaosz, es a repteren is csak ugy repult az ido, villamsebesen kellett elkoszonnom Noratol es Anyukamtol, abban a tudatban, hogy azt se tudtam, mikor latom oket legkozelebb, mivel nem volt biztos, hogy augusztusban hazamegyek-e, vagy sem.
Elegge zaklatottan szalltam fel a gepre, az agyamban kavarogtak a gondolatok, es az emlekkepek, az iroda, a nyelvsuli, az otthoni dolgok, a barataim, a kulonfele munkahelyi ugyek. Meg ezt meg kellett volna csinalni, meg attol el kellett volna koszonni. Tudtam, hogy egy repulout all a rendelkezesemre ahhoz, hogy mindent magam mogott hagyjak, es attalitsam az agyamat az uj eletemre, eloszor is a versenyre. Meg szerencse, hogy Kinaba jo hosszu a repulout. Most megis viszonylag hamar elrepult.
Mivel nem nagyon volt ido igazan keszulni, igy elegge tartottam tole, hogy mennyire tudok majd remekelni. kicsit tartottam az egesztol, es annyi mas kerdes is foglalkoztatott epp. Melyik egyetemre kerulok szeptembertol, mihez kezdek a fel ev utan stb. es amugy is faradt voltam es kimerult, ami ertheto, es elegge borusan lattam mindent ismeretlen okokbol kifolyolag.
Reggelre sikerult kicsit felpezsditeni magam, es nagy lelkesedessel leptem ki az utasvaroba, abban a tudatban, hogy most engem is ugy fognak varni, hogy egy ismeretlen egy tablat tart a kezeben a nevemmel, mint ahogy a filmekben is lenni szokott. :) Igy is volt, egy kedves es beszedes kinai pasast kuldtek ki elem, aki a masodik mondtaval kozolte, hogy meg egy par orat varnunk kell, mert egy masik versenyzo is velem egyidoben erkezett volna, de a gepe kb ket orat kesik... Nem baj, fo az optimizmus, legalabb rogton megismerkedek valakivel!
Ket ora kinai trening utan megerkzett Oussama, a tuniszi versenyzo, es az elso kezfogasnal biztosra tudtuk, hogy mi nagyon joban leszunk. Oussama egy lenyugozoen intelligens, tajekozott, nyitott es baratsagos valaki, a mesekonyvekben a *jo* szereploket rola is mintazhattak volna. Nagyon szereti Tuneziat, meglepoen sokat tud Magyarorszagrol, elegge vallasos, de nem elvakult azert.
Mire vegre megerkeztunk a hotelbe, ami inkabb egy ifjusagi szallora emlkeztetett, mar olyan faradt voltam, hogy epp csak bemutatkoztunk egymasnak az ukran szobatarsamal, en a terveimmel ellentetesen maris mely alomba zuhantam az uj szobamban.
